„Kopasz dombok, alacsony, hosszúra nyúló hegyoldalak, a dombok közt katlanforma mélyedések, kiapadt lápok és nádasok völgye – ez a Mezőség. Három víz közt elterülő hullámos, erdélyi dombvidék.”1 Peremén, Marosvásárhelytől nem messze (15 km-re a Kolozsvár-Marosvásárhely régi országút mentén, amerre én is megközelíthettem), egy „kies völgy fejében találjuk a magas Őrhegy és Hanga alján regényesen fekvő Felét. Fele nevét is onnan eredeztetik, hogy fele megye (egyházközség) volt, vagy mások onnan, hogy mint egészen tiszta székely falu, melynek lakói a régi kiváltságos időkben mind ármálisták voltak, fele (tejfele [java – sz.m.]) volt a Maros inneni falvaknak.”2 Orbán Balázs szerint az „1567. évi regestrumban Felét mostani néven 2 kapuval találjuk.”3 Ma, akárcsak régen, színmagyar falu mintegy nyolcszáz lakossal, két-háromszáz házszámmal.
A települést a gyékénykötés legjelentősebb helységeként tartják számon, sőt néhányan a szomszéd falvakból is eltanulták e munkát. (Egyedül Tacson, Régen mellett általános és nagyobb múltú még, de ott másképp dolgoznak.) Már Kozma Ferenc megjegyezte, hogy Felén „az egész falu szegénysége”4 ezt a foglalkozást űzte, hisz a lakosok nagy többsége régen szegény ember, magángazdálkodó volt, s a szűk határ és gyenge termőföld miatt gyakorlatilag ez jelentette megélhetésüket
A teljes dolgozat: Fele gyékénye, Szerző: Kántor Emese
Comments are closed.